YouTube
EN
2022 a nők éve a sakkban, ami meghatározza a Világsakkfesztivál fókuszát és címét is:
Nők a sakkban – nők a tudományban. Hogy ez mit jelent majd a fesztiválos gyakorlatban? Állítunk picit a reflektorokon, új perspektívából, a nőket előtérbe helyezve mutatjuk be a sakk társadalmi, tudományos, oktatási, művészeti és sportos kapcsolódási pontjait.
A sakkünnep hibrid jellegét megőrizzük, azaz aki nem tud személyesen velünk lenni október 8-án Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában, annak az online térben nyitunk széles sávot és biztosítunk belépést az eseményre.
A program nyelve: angol
Polgár Judit gondolatai a témáról:
Az utóbbi hónapokban gyakran eszembe jutott Mahatma Gandhinak ez a mondata: „Nem vehetik el az önbecsülésünket, ha mi nem adjuk oda.”
Sokat töprengtem rajta. Nem az igazságtartalmán, mert az tízes skálán „százas”, sokkal inkább azon, mitől lehetne még teljesebb ez a gondolat, mi az önbecsülésünk alapja, mi erősíti vagy gyengíti. Akkor is ez járt a fejemben, amikor elkezdtem felvázolni az idei fesztivál tematikáját. Felírtam a fő irányt, és abban a pillanatban belém hasított a felismerés. Nők a sakkban – nők a tudományban.
Ez a két feljegyzés nézett velem farkasszemet, bennem pedig azonnal összeállt a kép.
Mi a célunk azzal, hogy a fesztivál, összhangban a Nemzetközi Sakkszövetség „2022 a nők éve a sakkban” kezdeményezésével, a lányokra fókuszál? Teszünk egy határozott, erős ecsetvonást a képhez, miszerint a lányok/nők helye a társadalomban és a STEM területeken ugyanúgy alanyi, ahogy a férfiaké.
A társadalom sok esetben kijelöli a lányok/nők helyét és haladási irányát, ami rendszerint azt is meghatározza, hogyan tekintenek magukra és hogyan gondolkoznak magukról. Az a fejlődési ív, amit én bejárhattam a szüleimnek köszönhetően, mert feltétel nélkül támogattak, az abszolút csúcs elérésére ösztönöztek, és arra, hogy ne hajtsam le a fejem, most is inkább kivétel.
Miért nem természetes ma sem, hogy egy lány esetében, például a sportban, tisztán szakmai szempontok mentén értékeljük a fejlődését? Miért nem az a kérdés, hogy kihozta-e magából a legtöbbet, a legjobbat? Nem a fiúkhoz képest – egyszerűen önmagából.
Ahhoz, hogy ezen a területen fordulat történjen, a társadalom minden szereplőjének – szülőknek, családtagoknak, tanároknak, mentoroknak, politikusoknak – változnia kell. Kevés dologban vagyok annyira biztos, mint abban, hogy MINDENKI tud tenni azért, hogy a lányok/nők önbizalma és önbecsülése növekedjen, hogy kevesebb előítélettel találkozzanak. Ennek az alapja az, hogy a szellemi, mentális és fizikai teljesítményüket értékeljük elsősorban, és nem a külalakot (lásd még: szépség, forma). Ne hasonlítsuk őket a fiúkhoz/férfiakhoz, ne azzal biztassuk őket, hogy lányként milyen tündöklően teljesítettek, mert ez édes méreg: lekicsinylő, alacsonyabb elvárást támasztó nézőpont.
Mit fűznék tehát Gandhi mondatához?
Ezt: a tudat, hogy mások hisznek bennünk, az egyik legnagyobb ösztönző erő. Az emberi önbecsülés pedig azon a meggyőződésen nyugszik, hogy bizonyos dolgokat én tudok a legjobban megcsinálni.
